Morvai Krisztina korszakai

Demokrata Interjú 2009. május 27.

„Másként gondolkodni a másságról", „terror a család­ban", „magukfajták és magunkfajták", „Magyaror­szág a magyaroké". Az alábbiakban olyan dokumen­tumokat közlünk, amelyek többségéhez ma már akár az interneten némi keresés után bárki hozzáférhet. A dokumentumok alapján megrajzolható egy ELTE-s büntetőjogász sajátosan kanyargó pályaképe. Úgy hívják, dr. Morvai Krisztina. És jelenleg a radikális Jobbik európai parlamenti listavezetője.

Magyarországon sokáig tilos volt a mele­geknek 18 éven aluli gyerekeket megron­tani. Az erről szóló rendelkezést azonban az Alkotmánybíróság 2002-ben eltörölte, és a szexualitás alsó korhatárát a hetero­szexuálisokéhoz hasonlóan 14 évre csök­kentette, mivel a rendszerváltozás után melegszervezetek rendszeresen követel­ték a megkülönböztetés eltörlését. Az első beadvány 1993-ban készült. Három melegszervezet, a Lambda, a Homérosz és a Magyar Zsidó Leszbikus és Gay Csoport indítványozta az Alkotmány­bíróságnál az alkotmányellenes helyzet felszámolását. A beadványt dr. Morvai Krisztina készítette.

A fajtalanság joga

A büntető törvénykönyv (1978. évi IV. törvény — Btk.) 199. paragrafusa (ter­mészet elleni fajtalanság), illetve a 200. paragrafusa (természet elleni erőszakos fajtalanság) tilalmazta a beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot akkor is, ha az egy 18 éven felüli személy és egy vele azonos nemű, de 18 évnél fiatalabb személy között történt meg. Az akkori rendelkezések szerint ebben az esetben a nagykorú személy természet elleni fajta­lanságot követett el, és ezért 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatta őt a bíróság.

A jogszabály heteroszexuális kapcso­latokban ugyanerre fiatalabb korhatárt írt elő. Vagyis amíg a homoszexuális kapcsolatok beleegyezési korhatára a 18. év volt, addig a heteroszexuálisoké a 14. év. A rendszerváltozás után a meleg- és jogvédő szervezetek - együtt és kü­lön-külön is - rendszeresen követelték a diszkriminatív helyzet megszüntetését. Először 1993-ban három melegszervezet indítványozta az Alkotmánybíróságnál az alkotmányellenes helyzet felszámolását. Az akkori beadványt dr. Morvai Krisztina készítette. 1996-ban Juhász Géza fordult magánindítvánnyal az AB­-hez, 1997-ben két országgyűlési képvi­selő, Donáth László – MSZP és Kőszeg Ferenc – SZDSZ törvényjavaslatot nyúj­tott be a parlamentnek ebben a tárgyban. 2000-ben hét egyesület – Háttér Társa­ság a Melegekért, Habeas Corpus Mun­kacsoport, Labrisz Leszbikus Egyesület, Szivárvány, Dél-alföldi Meleg Baráti Kör, NaNe egyesület, Társaság a Szabad­ságjogokért – hívta fel a kormányzatot és az Országgyűlést a hátrányos megkü­lönböztetés felszámolására. Születtek ez ügyben egyéb nyilatkozatok, állásfogla­lások is. (...)

2002. szeptember 3-án az Alkotmány­bíróság alkotmányellenesnek találta a Btk. 199-es és 200-as paragrafusait és megszüntette azokat. Ennek következté­ben a beleegyezési korhatár automatiku­san egységessé (14. év) vált a meleg és a heteroszexuális kapcsolatokban.

(a Háttér egyesület honlapja alapján)

Az 1993-as beadvány

Tisztelt Alkotmánybíróság!

A Lambda Budapest Baráti Társaság, a Homérosz Egyesület és a Magyar Zsidó Leszbikus és Gay Csoport azzal a kére­lemmel fordulunk a T. Alkotmánybí­rósághoz, hogy állapítsa meg a büntető törvénykönyv 199. paragrafusának (ter­mészet elleni fajtalanság) alkotmány­ellenességét, figyelemmel arra, hogy e törvényhely nincs összhangban a Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A parag­rafusával (a diszkrimináció tilalmával).

Kérjük továbbá, hogy az alkotmány­ellenesség megállapításával egyidejűleg hívja fel az Országgyűlést annak meg­fontolására, hogy a büntető törvénykönyv 201. paragrafusával büntetni rendelt „megrontás" elnevezésű bűncselekmény passzív alanyainak életkorhatárát a jelen­legi 14 évnél magasabb évszámban hatá­rozza meg. (...)

A magyar büntetőjog 14 éves korban határozza meg azt az érettségi fokot, ami­kortól a fiatal már alkalmas arra, hogy szabadon éljen nemi életet. Az ennél idő­sebb személyt – a partnerével való köl­csönös bizalom esetén, azaz amennyiben nem erőszakkal vagy fenyegetéssel kerül sor az aktusra, már nem „védi" a törvény, azaz a vele való szexuális együttlét esetén már nem büntethető a felnőtt partner. (...) A „beleegyezés korhatárát" elért fiatal pszichoszexuális fejlődését (legyen az az életkor 14 év vagy ennél magasabb) természetesen e korhatár után is számos negatív hatás, kellemetlen, esetleg traumatikus élmény befolyásolhatja. Azonban a jog megközelítésében „felnőttnek" tekintett személyt a büntetőjog már nem védheti meg ezektől a nehézségektől, keserűsé­gektől, hiszen az érzelmi manipuláció, az ügyetlen, figyelmetlen közeledés, az örö­möt nem okozó szexuális együttlét – le­gyen bár nagymértékben káros az egyénre – az állami szabályozás körén kívül esik, a magánélet szférájába tartozik.

Ugyanez mondható el arról, hogy a felnőttnek tekintett állampolgár „miféle" nemi életet kíván élni, milyen szexuális preferenciát választ. A társadalom szem­pontjából „leghasznosabb" nyilvánvalóan a tartós, monogám, a gyermeknemzést is célul tűző párkapcsolat.

Az uralkodó erkölcsök valószínűleg el­ítélik azt, aki ettől eltérő szexuális maga­tartásformákat tanúsít, például gyakran váltogatja szexuális partnereit, csoportos szexuális aktusban vesz részt, a „tradici­onális" nemi aktustól eltérő formáját vá­lasztja – partnerével egyetértésben – az örömszerzésnek.

A felnőttkort elért állampolgár sze­xualitása azonban – mégha olyan nemi preferenciát is választ, amely „társa­dalmilag haszontalan" vagy a többség szemében erkölcstelen – magánügy. A törvény által megkívánt érettség (je­lenleg 14 éves kor) elérésével az egyén magánélethez való joga „kiteljesedik", s ehhez kapcsolódik a szexualitás intim jellegéből adódóan a magántitokhoz va­ló jog „megnyílása" a szexualitás szférá­jára nézve. A nemiség körében döntésre érett személyek kölcsönös beleegyezé­sén alapuló nemiség vonatkozásában helytálló Pierre Trudaut híressé vált mondása: „Az államnak nincsen keresni­valója polgárai hálószobájában."

(...) A sokféle örömszerzési mód kö­zül ki-ki mást tekint „természetesnek", „normálisnak", elfogadhatónak. Ennek megítélése nagyban függ az egyén nevel­tetésétől, személyes értékrendjétől. Az a heteroszexuális személy, aki „abnor­málisnak" tekinti a homoszexualitást, „természetesnek" gondolhatja, hogy partnereit sűrűn váltogatja, házastársát megcsalja, esetleg családját egy szexuális kaland miatt elhagyja. Előfordul, hogy az általa „abnormálisnak tekintett" az ő viselkedését tartja kifogásolhatónak. (...)

Amennyiben tehát az állam preferenci­ákat jelöl ki polgárai számára a szexualitás körében, alkotmányellenesen cselekszik. Olyan szférába avatkozik be, amely ve­leszületetten az egyéné. S nemcsak meg­engedhetetlenül szabályoz, hanem kárt is okoz. Azáltal, hogy bizonyos szexuá­lis magatartásokat „egészségesnek", míg másokat „devianciának" bélyegez, meg­erősíti a társadalom előítéleteit a szexuá­lis kisebbségekkel szemben. Humánusan gondolkodó jogászok azzal indokolják a fiatalok „elterelésének" szükségességét a homoszexualitás kialakulásához vezető útról, hogy a büntetőjog védelme bizto­sítja számukra a társadalmi megbélyeg­zés, a későbbi nehézségek elkerülését. Az összefüggés azonban úgy igaz, hogy a társadalmi megbélyegzés elsősorban az­zal lehetne elkerülhető, ha maga a társa­dalom kezdene „másként gondolkodni a másságról", s toleránssá, elfogadóvá válni a szexuális kisebbségekkel, így a homo­szexuálisokkal szemben. (...)

Lambda Budapest Baráti Társaság,
Dr. Romsauer Lajos – Homérosz
Egyesület, Kárpáti György – Magyar
Zsidó Leszbikus és Gay Csoport

Juhász Géza: A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért története

(...) 1996. március 19-én nyújtottam be indítványomat a Btk. szexuális bűncse­lekményeket szabályozó fejezetének szá­mos pontja ellen. Február elejétől dolgoz­tam rajta, mivel januárban úgy hallottam, valaki azt olvasta a Népszabadságban egy Kilényi Géza-interjúban, hogy az első negyedévben terveznek dönteni a természet elleni fajtalansággal kapcsola­tos korábbi indítványról. (Tényleg, mit is nyilatkozott Kilényi??) Ennek előzménye még, hogy 1993 tavaszán Morvai Krisz­tina (hozzájárul az emlegetéséhez??) írt egy indítványt, melynek egyik változatát elhozta vagy elküldte a HFEBK-ba is, akkor ennek egy példánya nálam maradt, és én azt többször olvasgattam. Ezt az in­dítványt a Homeros egyesület, a Lambda Budapest és a Kesergay együtt adta be 1993 szeptemberében, akkor én nem tar­tózkodtam Pesten, így erről csak utólag értesültem, bár amúgy se nagyon tud­tam volna akkor hozzászólni. Ennek az indítványnak van egy mondata (tényleg, lehet-e publikálni?), mely érintőlegesen megjegyzi, már eleve az is alkotmányel­lenes, hogy a törvény a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket mond.

(Habeascorpus.hu)

Terror a családban

Magyarországon majdnem minden héten megöl egy nőt a hozzá legközelebb álló férfi. Egy asszonynak nyolcszor akkora esélye van rá, hogy a férje vagy az élettársa ölje meg, mint egy vadidegen rabló- vagy kéjgyilkos. A bűncselekmény következ­tében meghalt nők több mint fele a (volt) házas- vagy élettársának áldozata lett. Dr. Morvai Krisztina, az ELTE Büntetőjogi Tanszékének adjunktusa, a Női és Gyer­mekjogi Központ vezetője mindig ezekkel a beszédes számokkal kezdi a feleségbán­talmazásról szóló előadásait. A jogásznő, aki a fenti adatokat a Terror a családban című könyvében is idézi, évek óta folytatja csupán néhány lelkes önkéntes által segí­tett harcát azért, hogy Magyarországon is sikerüljön megtörni a csendet: általánosan elfogadottá tenni, hogy egyetlen férfinak sincs joga kezet emelni a vele élő nőkre és gyerekekre, és elérni, hogy a családon belüli erőszak ellen a jog eszközeivel is fel lehessen lépni.

„Ha valaki felteszi a kérdést, ma Ma­gyarországon bízhat-e abban egy bán­talmazott nő, hogy szakszerűen, a jo­gait tiszteletben tartva, a nemzetközi jogi normákat figyelembe véve fogják kezelni az ügyét, akkor a válaszom: nem" – mondja dr. Morvai Krisztina. „A tu­datosság ugyan nőtt, azaz a jogászok, a rendőrök már nem kezdenek el értetlenül nevetgélni, ha szóba kerül a téma. Hi­ányzik azonban a megfelelő törvény, a szakemberek tömeges képzése, és az az egységes stratégia is, amelyet rendőrök­nek, orvosoknak, védőnőknek, szociális munkásoknak követniük kellene egy-egy megvert asszony esetében. Mivel a ható­ságok többnyire még mindig nem veszik komolyan ezeket a bűncselekményeket, az ilyen nők leginkább csak alapítványok által fenntartott segélyvonalakhoz, me­nedékházakhoz fordulhatnak segítségért, holott a feleségbántalmazás elleni küzde­lem nem civil feladat."

A jogásznő tapasztalatai szerint a nők elleni erőszak megítélésének sajátossága, hogy a hatóságok és az átlagemberek is gyakran a sértettet hibáztatják. O tehet róla, miért nem hagyja ott azt a vadál­latot? Egyébként is biztosan megérde­melte, hogy a férje jól eltángálja – vélik, és fel sem vetődik bennük, hogy soha, sehol, senki nem „érdemli meg", hogy bárki akár egy ujjal is bántsa. A kívül­állók általában azzal sincsenek tisztában, hogy a családon belüli terrornak megvan a maga természetrajza, amely megma­gyarázza, az olykor elviselhetetlen kö­rülmények ellenére is mi köti a nőt az adott kapcsolathoz.

(ELLE magazin, 2002/09)

Támogatott gyűlöletkeltés

„Állítsuk meg a vérontást!" – hirdette a szórólap, amit egy kedves vásárló nyomott a kezembe tegnap, Tomcat boltjában. A szórólapot az Amnesty International adta ki, abból az alkalomból, hogy az emberi jogok nyilatkozata idén 60 éves. A szóró­lapot kihajtogatva mindjárt szembetűnik egy hatalmas szivárványos zászló és nap­ernyő, majd pár sorral alatta olvashatjuk a programokat, amelyek bizonyára senkit sem fognak meglepni. Lesz beszélgetés a véleménynyilvánítás szabadságáról, a nők jogairól, a melegek és leszbikusok jogairól, a gyűlöletbeszéd-törvény szük­ségességéről, a diszkriminációról, illetve a politikai és lelkiismereti foglyokról. (...)

Félreértés ne essék, a családon belüli, és úgy általában a nők ellen elkövetett erő­szakot abszolút elítélem. Való igaz, hogy nők (de a férfiak és a gyermekek sem) nem részesülnek megfelelő fizikai, illetve jogi védelemben. Ez tény. Viszont a manipulációt és a gyűlöletkeltésnek ezt a kifejezetten alattomos és veszélyes for­máját messzemenően elítélem. Ugyanis ezen transzparensek azt sugallják, hogy minden férfi potenciális asszonyverő és erőszaktevő, ami egyáltalán nem igaz.

A következő állításaimat dr. Ransch­burg Jenő pszichológus tanulmányaira alapozom, melyek hitelességét valószínű­leg senki sem vonja kétségbe, aki ismeri a doktor urat.

Köztudott, de a női jogvédő szerveze­tek részéről mégis elhallgatott tény, hogy a párjukat rendszeresen bántalmazó fér­fiak 99 százaléka (igen, kilencvenkilenc) alkoholista. Ez pedig abszolút bizonyít­ja, hogy az ok az alkoholból vezethető le, nem pedig a férfi természetéből. Ennek megfelelően a női jogvédő szervezeteknek az alkohol ellen kellene keresztes hadjára­tot hirdetniük, nem pedig a férfiak ellen.

A másik szintén köztudott, de ugyan­akkor elhallgatott tény, hogy a párju­kat rendszeresen bántalmazó férfiak 90 százaléka bűnöző. Tehát nem kizárólag párjával, hanem az élet egész területén agresszív, erőszakos, törvényeket nem tisztelő. Itt szintén eljutunk ahhoz a ponthoz, amikor azt tanácsolhatjuk a nőknek, jól nézzék meg, kihez mennek hozzá, mert lehet, hogy a macsó rosszfiú-stílus és az ezzel járó anyagi javak eleinte vonzónak tűnnek, de később keményen megfizetik majd az árát.

Amikor azt hallja az ember, „csalá­don belüli erőszak" mindjárt egy állatias, asszonyát-gyermekét földön rugdosó ro­hadék jut eszébe, mint ahogy azt egy nem­régiben vetített „társadalmi célú hirdetés" is bemutatta. A reklámban a következő történt: Egy kisfiú és egy babát szorongató kislány ültek egymással szemben. „Akarsz papás-mamást játszani?" - kérdezte a kislány, mire a fiú nekiesett és ütni-rúg­ni kezdte. Ekkor a baba kiesett a kislány kezéből, de a fiú még mindig tovább verte.

Dr. Ranschburg Jenő, a Pszicholó­gusok a szófán című könyv hasábjain megemlíti dr. Steinmetz-t is, aki először foglalkozott komolyabban a bántalma­zott férfiak ügyével. Dr. Steinmetz ku­tatásai alapján kijelentette, hogy koránt­sem igaz az az elterjedt tévhit, miszerint minden férfi brutális állat, a nők pedig ártatlan áldozatok. Számos esetről szá­molt be, amikor férfiakat tartott terror­ban elmebeteg feleségük, azok pedig nem tudtak sehova segítségért fordul­ni, ugyanis nem vették őket komolyan. Steinmetz ezen kívül egy másik ijesztő gyakoriságú dologról is ír. Számos al­kalommal tapasztalta ugyanis, hogy a nő szándékosan kiprovokálja a pofont – akár azzal, hogy előzőleg ő üti meg a férfit –, hogy aztán a verekedést a válás során felhasználhassa férje tönkretételé­re. Miután Steinmetz ezen tanulmányait közzétette, számos telefonhívást kapott, melyben őt és gyermekét (tehát egy nőt és egy kisgyereket) halálosan megfe­nyegettek azok a feminista szervezetek, amelyek minden erejükkel azt sulykol­ták a társadalomba, hogy a férfiak mind erőszakos állatok.

(Bombagyár, 2008. december 3.)

* * *

Az életút látványos fordulatainak titka megfejthető. Dr. Morvai Krisztina te­hetségét és ambícióit általában az ak­tuális divatáramlatban igyekszik kama­toztatni, mivel itt ígérkezik számára a leggyorsabb és legnagyobb siker. Ami­kor az volt a trendi – az SZDSZ fény­korában –, a zsidó homoszexuálisok és leszbikusok hatékony szószólója volt a megrontás életkori határának csökken­téséért. Később hasonló sikerrel ka­matoztatta tehetségét az ultraliberális és családellenes feminista mozgalmak keményvonalában, még bestsellert is írt Terror a családban címmel, amit leg­alább annyian elkapkodtak, mint a Ma­gunkfajták címűt. Most a radikális jobb­oldal hullámán lovagol. Életútja alapján felvetődik a kérdés: amennyiben ez a hullám őt az Európai Parlament képvi­selői közé emeli, egy újabb divathullám majd merre, hová sodorja őt?

Epilógus

Kérdés, hogy ezek után mi lesz Morvai Krisztinával. Az őt és pártját, a Jobbikot feltétel nélkül támogató, sokak szerint a radikális körökben egyenesen vélemény­formálónak számító kuruc.info portálon ugyanis múlt pénteken hosszú cikkben (az írás alatt egyébként a Jobbik kam­pányfilmje látható) gyalázták Illés Zol­tán fideszes zöldpolitikust, amiért az ökopolitikai kérdésekben alkalmanként együttműködik az ugyancsak zöldkér­désekkel is foglalkozó „Humanista Párt­-Védegylet–Lehet Más a Politika-trium­virátussal". Amelynek fő bűne, hogy az egyik szervezet tavaly támogatólag lépett fel a homoszexuálisok jogegyenlőségéért. Alább idézet a cikkből:

„Nézegessen a homokos »házasságot« hirde­tőkkel együttműködő Fidesz-politikust . .1

»A Humanista Mozgalom támogatja a 2008. július 5-i LMBT-felvonulást. Jog­egyenlőséget követelünk korlátok nélkül: min­den ember házasodhasson, fogadhasson örökbe gyereket, vállalhasson munkát, tanulhasson, és élhessen teljes értékű életet szexuális beállí­tottságára tekintet nélkül.« E söpredékkel pe­dig a Zsidesz zöld embere működik együtt. Dr. Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusának kapcsolata a Soros György által pénzelt de­viáns, cionista, baloldali liberális »értékeket« valló – Humanista Párt – Védegylet – Lehet Más a Politika (LMP)-triumvirátussal. [...]

A keresztény-konzervatív értékeket valló Illést csöppet sem zavarta, hogy a HP 2008. nyarán támogatta a buzifelvonulást, majd Várady anyakönyvvezetőnek beöltözve két leszbikust »adott össze« a Batthyány téren."

Vajon a korábban az ugyancsak a melegek jogegyenlőségéért fellépő Morvai Krisztina Jobbik EP-listavezető ugyanilyen megítélés alá esik? Vagy a magukat radikálisoknak vallóknál is működik a kettős mérce?

Forrás: Demokrata 2009. május 27.